#Politics
Target:
Gyurcsány Ferenc
Region:
Hungary

A Magyar Rádió birtokába jutott hangfelvétel szerint a legutóbbi országgyűlési választások győztes pártjai és annak miniszterelnök-jelöltje tudatosan, előre megfontolt szándékkal, aljas hatalmi érdekből eltitkolt közérdekű adatokat, ezzel megtévesztette a a választó polgárokat. Egyszóval, csalással került hatalomra.

Egy magára adó, a demokrácia értékeit féltő és védő állampolgárnak kötelesség fellépni a csalás formájában megvalósított politikai erőszak ellen, amire Alaptörvényünk második paragrafusa, harmadik bekezdése fel is jogosít minket, amely kimondja: "A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek, vagy állampolgárának a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére, vagy gyakorlására, illetőleg kizárolagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult, és egyben köteles fellépni."

Felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, hogy mondjon le miniszterelnöki tisztségéről! Felháborítónak tartjuk, azt a politikai sandaságot részéről, amellyel megpróbálja útszéli stílusban előadott "beismerő vallomását" pozitív tettként beállítani, és a közös felleősség mögé bújva elbagatellizálni előző és mostani kormánya felelősségét.

Elfogadhatatlan számunkra, hogy látszat személycserével - a konstruktív bizalmatlansági intézmény eszközével- hatalmon maradjanak azok a pártok és képviselői, akik személyes haszonszerzés, agy nemtörődömség okán részesei és haszonélvezői annak a csaláspolitikának, amely révén hatalomra kerültek.

A petíció aláírói felkérik a köztársaság elnököt, hogy amennyiben Gyurcsány Ferenc mégsem mondana le, úgy éljen jogkörével, oszlassa fel a Parlamentet, és írjon ki új választásokat. Továbbá felkérik a nemzeti, keresztény politikai erőket, különösen a parlamenti képviselettel rendelkező pártokat, hogy minden törvényes parlamentáris és politikai eszközt vegyenek igénybe a csalással hatalomra került kormány megbuktatására.

GoPetition respects your privacy.

The Gyurcsány Ferenc mondjon le petition to Gyurcsány Ferenc was written by Anonymous and is in the category Politics at GoPetition.

Petition Tags

gyurcsany